koszta
.
 
Képgaléria
 
Cikkek Írások
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2007-01-27
 


Megemlékezés Koszta Józsefről

 
további weboldalaink
 
Statisztika
 
2001-2008
2001-2008 : 2005-11-07. Őrzik a híres szentesiek emlélét

2005-11-07. Őrzik a híres szentesiek emlélét

Forrás: Délvilág

A pesti Fiumei úti temetőben nyugszanak

Felújíttatta az önkormányzat Szentes jeles személyiségeinek sírját a fővárosi Fiumei úti temetőben. A város ily módon is őrzi Horváth Mihály, Tóth József és Koszta József emlékét.


Évekkel ezelőtt határozta el a szentesi önkormányzat, hogy rendbe hozatja a település neves szülötteinek síremlékét a fővárosban. A Fiumei úti temetőben már korábban felújították a Kurca-parti településen 1809-ben született kiemelkedő történetíró, csanádi püspök és a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének, Horváth Mihálynak a nyughelyét. Kora kiemelkedő jeles személyiségének a nevét a helyi gimnázium és egy utca is őrzi szülővárosában.

Ugyancsak a Fiumei úti temetőben nyugszik az alföldi festészet meghatározó alakja, Koszta József is. Bár ő Brassóban született, de három évtizeden át a Szentes határában lévő tanyáján alkotott a halála előtt egy esztendővel, 1948-ban Kossuth-díjjal kitüntetett festőművész. Az ő sírja már akkor is rendezett volt, amikor elhunytának ötvenedik évfordulója alkalmából elvitték Szentesről a koszorúikat a művészetének tisztelői. Mihály Béláné, a polgármesteri hivatal művelődési irodájának vezetője azt is elmondta: Koszta nyughelyére is letették a minap az emlékezés virágait az önkormányzat képviseletében megjelent szentesiek.

Mostanra sikerült rendbe hozatni az 1823-ban Szentesen született színész, Tóth József sírját is. A Nemzeti Színház második nemzedékének legjelentősebb realista jellemábrázolójaként ismeretes a művész, aki Shakespeare rajongójaként az író több művét is lefordította. Szentesen még az 1900-as évek elején utcát neveztek el Tóth Józsefről, és a színházterem 1909 óta viseli a nevét. A Fiumei úti temetőben lévő nyughelyét a sírkert restaurátora, Kovács Árpád újította fel az önkormányzat megbízása alapján.

Végigjárták a minap a szentesi temetőket is, ahol az önkormányzat képviseletében koszorút vittek a város díszpolgárainak sírjára. Nem feledkeztek meg Katona Kiss Ferenc festőművészről sem, aki képzőművészeti alapítványt hozott létre a tehetséges fiatalok szakmai tanulmányai támogatására. A Szeder temetőben felkeresték a polgármesteri hivatal illetékesei Körösi Lajosné sírját is, amelyen szintén elhelyezték a tisztelet virágait. Az asszony ugyanis a városra hagyta a vagyonát, hogy abból örökítsék meg a hősi halottak nevét a második világháborús emlékművön.

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre