Azt, hogy mélyebben beleásták magukat az erdélyi születésű, de városunk környékén letelepedett, itt ihletet találó művész életébe, egy, az egyesület által kiírt belső pályázat indokolta. Témája, hogy mi történt a településünkön 100 évvel ezelőtt, viszont hagytak benne nagyobb időmozgást. Lantos Imre és társai az 1911-es dátumot választották, mivel abban az évben költözött Koszta József a város környéki tanyájára. Úgy gondolták, nem a munkásságát dolgozzák fel, tekintve, hogy festészetéről már sok írásmunka született, számukra érdekesebb feladatnak tűnt Koszta magánemberként való bemutatása. Lantos Imre beszámolójából kiderül: - Anyaggyűjtés közben egy rövid cikket találtunk az interneten, mely szerint Koszta József síremléke a budapesti Kerepesi temetőben nem azon a helyen van, ahová el lett temetve. A 35-ös parcellában volt hosszú évekig, ennek próbáltunk utánanézni. Újabb adatra leltünk: 2005-ben a temető rendezési tervében szerepelt, hogy Koszta sírja visszakerül eredeti helyére, a 33-as parcellába. Azonban nem ide, hanem a 35-öshöz járt fel mindenki koszorúzni, megemlékezni, míg a holttest egy jeltelen sírban nyugodott

2006 decemberében felutaztak utánanézni. A hír igaznak bizonyult: a 33-as parcellában ráakadtak az eredeti nyugvóhelyre. - A temetőgondnokságon sem tudták megmondani a kettősség okát. Tanulságot nem vontunk le, most pesti ismerősök révén próbáljuk kideríteni, hogyan alakulhatott ez így.

Mindenesetre, aki koszorúzni megy, a 33/I-es parcellában keresse Koszta sírját, nem messze Horváth Mihályétól. Lantos Imre csak azt rosszalja, hogy a síremléken nincs feltüntetve, hogy Kossuth-díjas, pedig a festőművész az elsők között, 1948-ban kapta meg a rangos kitüntetést. Azért a fővárosban temették el, mert élete utolsó szakaszát már egy ottani szanatóriumban töltötte. Feleségével, Szeifert Annával egyazon évben, 1949-ben hunytak el. Annuska sírja is látókörükbe került, s azt borzasztóan elhanyagolt állapotban találtak. A szentesi Kálvária temetőben lévő sírhelyről dr. Széchenyiné Csergő Judit, a szentesi múzeum munkatársa is őriz személyes emlékeket. Azt meséli, több mint 10 éve történt, hogy amikor kiment anyukája sírjához, arra lett figyelmes, hogy a művész feleségének a közelben lévő sírját munkások ássák. Csak közelebb menve látta, hogy nem sírrendezés folyt, ugyanis már a koporsónál tartottak. Mint kiderült, a katolikus egyház eladta a sírhelyet, másnap ott temetni akartak. Rögtön szólt Rózsa Gábornak, s a vége az lett, hogy az egyháznál is belátták tévedésüket, nagy bonyodalmak után visszaállították a feleség sírját. - Azóta is úgy látom, nincs gazdája, s csak megköszönhetjük a TKME tagjainak, hogy rendbe tették a sírját, aki egy életet leélt a festővel, támasza volt, nem szabad elfeledkezni róla.