Kapóra jött hát K. Nagy polgármesternek az 1942. évi Miklós napon indult országos mozgalom: 1943-ban országszerte meg kell ünnepelni a Kormányzó, vitéz nagybányai Horty Miklós 75. születésnapját. A rendek már megtették a magukét, ugyanis törvényekbeiktatták, hogy 1943. június 18. (péntek) ünnepnap legyen. Kapóra jött, és még negyvenkettő decemberében maga a Polgármester indítványozta a „Tekintetes Képviselőtestület”-nek, hogy „valamelyik neves festőművésszel megfestetni a közgyűllési terem számára. ..a Főméltóságú Kormányzó Úr arcképét.” Így az évvégi pótköltségvetési igény egyik tétele lett ez a kétezer pengő, melyet megkifogásolni, sokallani vagy egyáltalán mérlegelni sem illett, csak elfogadni lehetett.

Egyhangúlag el is fogadták, és határozatban utasították magát a javaslattevő polgármestert, hogy ,, …kezdjen tárgyalást neves festőművészekkel, továbbá műértőkből állítson össze bizottságot.”

Hogy-hogy nem, a bizottságba bekerült a friss diplomás Tokácsli Lajos festőművész is, aki az elhangzott igazán rangos festőkről már tudta, tele vannak megrendelésekkel, Szentesen náluk bizony elkésett. Ezután merte csak elővezetni, mert bizony a városi potentátok között sokan nem tudták, hogy vagy harminc éve él itt kint a városon túli tanyán egy különös szerzet, Koszta József, aki zsinórban nyeri a festészeti kitüntetéseket, de csak tanyát, meg borjút, meg a cigányok putriját festi. De Tokácsli csak mondta, csak mondta, így a polgármester a főjegyzőjét bízta meg, próbáljon szót érteni az akkor már nyolcvankét éves várháti veteránnal, hiszen sürget az idő!

Még Vízkereszt előtt megjött a hirdetési bizonylat is, hogy a testület közszemlére tett határozata ellen senki nem szólalt fel, így hát a kis Koszta fogta magát, Pesten termett, és felállította az állványát a Kormányzó „házfestőjének” László Fülöpnek életnagyságú vászna előtt, és másolni kezdett. De mivel egy kicsit még mindig kételkedett, hát írt egy szép levelet:

„Igen tisztelt Polgármester Úr!
A Kormányzó Úr Képének megfestéséhez minden lehetőséget itt megszereztem és azonnal is hozzá kezdhetnék a munkához…Hogy idő ne menjen veszendőbe, itt vállalom, hogy a képet egy hónap leforgása alatt elkészítem tehetségem szerint legjobban…hasonlóságban és megjelenésében a kép imponáló lesz. A főjegyző úrral megbeszélt nagyságban az arckép ára 2000 P … ha azomban úgy gondolják, hogy az alak tetőtöl talpig legyen, akkor az ára 2800 P … a képet azonnal festeni kezdem, t. i. szállodában lakom, és feleslegesen nem szeretném az időt veszíteni … ha a kép nem felelne meg a várakozásnak, nem kell átvenni, előleget nem kérek…
Koszta József
Budapest, Britannia szálloda.”

Mire a kép készen lett, a megbízás is megérkezett, ami a festésen kívűl kiterjedt a megfelelő ráma beszerzésére is. A „Magyar Vasárnap” fotóriportere, amikor negyvenhárom márciusában a várháti tanyájában lefényképezte a Kormányzót „éppen festő” mestert, a háttérbe bele is komponálta a csillogó gyöngydudoros aranykeretet. Koszta is nagyon büszke volt rá: egyetlen képének sem volt eddig ilyen drága kerete.

Az ünnepi közgyűlésen pedig már ott lógott a Horty-kép a városháza nagy tanácstermében – a főhelyen, ahogy illik. Azután úgy ahogy ott termett, el is tünt észrevétlen. Nem írtak róla se az újságok, nem beszélt róla senki. Dr Kálmán Dezső néhai múzeumbarátunktól tudjuk, hogy baj volt a képpel! Koszta mester ugyanis szépen megfestette az egykori osztrák-magyar flotta főparancsnokának díszruhájában, valamennyi kitüntetésével, csupán az arc részletein nem tudta türtőztetni „alföldi kolorista” ecstjét, és egy kis életteli cinóber-pirost csempészett a Főméltóságú Úr orrára … úgy hogy aki ránézett a többi vértelen hatalmasság festett képének sorában Hortyra, menten a borvirágos orra tűnt fel rajta.

A kép nem került múzeumba a többi király és polgármester képével együtt, még átlőtt fejjel vagy beszakított vászonnal se, ahogy a „nép haragja” megkívánta. Halász Szabó Sándor fiatal szentesi festőművész talált rá az egyik felére: ponyva helyett használta egy kofa a főtéri zöldségpiacon. Festett felével a sáros kövezet felé, egészséges, erős vásznával meg a krumplik alatt feküdt. Ez tűnt fel a fiatal művésznek, ugyanis akkoriban nem lehetett festőknek való vásznat kapni. Meg is vette a Kormányzó képének felét, és idővel talán ki is vitte magával Svédországba, ahová költözött.

Most ezt a kis történetet küldjük a képé után Halász Szabó Sándornak, akinek éppen tavaly volt hazai életműtárlata a pesti Vigadó-Galériába ”-ha netán megvan még az a kis darab Koszta-vászon, ugyan küldje már haza szeptemberben, amikor a Kormányzó hamvai is hazatérnek végre.