A kis területre sűrített szenvedélyes festői kifejezés nála is a feszültséget fokozza. Nem a széles horizontú síkságot örökítette meg, hanem a falurészleteket, a tanyákat, gyakran a mezőn dolgozó embereket vagy a parasztkertek virágait. Tájképeinek rendkívül erős színkontrasztját: a sötét ultramarin kék és a szinte valószínűtlenül fehéren csillogó házak sokszor harsogó színorgiája is idegenek tornyai palettájától. Ismerték és becsülték egymást. Tornyai is többször ellátogatott Kosztához és viszont, de művészetükben nem hatottak egymásra.
{…}

Farkas Zoltán: Az Alföld festői (154. oldal) (Nemzeti Újság, 1943. márc. 7.)

{…}
Egy ideig ezen a vidéken dolgozott Rudnay Gyula, a nagy felvidéki magyar álomlátó is. De az alföldi tájnak csak azokat az elemeit ragadta ki, amelyeket hozzáformálhatott különösen átalakító képletéhez. Koszta József, a másik kitűnő tagja a Csongrád megyei festészetnek, akármennyire távolodott is a közvetlen optikai képtől, mégis többet ismer az Alföld lelkéből, mint Rudnay. Pedig első pillanatra talán még távolabb állónak látszik. Ismerjük festményeit, ezeket a harsogó színorgiákat, amelyekben sötéten égő színek tombolnak, mély ultramarinkék, égő vörösek, felsíró fehérektől megszakítottan. Ilyen kék nincsen sehol az Alföldön, ilyen sárgák, ilyen fehérek, ilyen vörösek sincsenek. De ott élnek a nép díszítő képzeletében és Koszta ezzel a díszítő képzelettel festi tájait, vagy alakos képeit. Éreznünk kell, hogy ezt a viharzó színskálát az Alföld forrósága érlelte ki: Koszta festményei megrészegült látomások az Alföld színességéről. Van bennük valami egészen különös keleti vonás. Koszta Kelet népe településének, az Alföldnek egyik legeredetibb művésze.
{…}