Tárlaton

(Koszta József emlékének)

Álltam hosszan a tárlaton,
támaszkodtam egy zugban, és
mindig a harmadik terem
távlata csalta a szemem.
S néztem meredten egy helyet,
s a kis fehér házak körül
kinyílt az élet úgy, ahogy
a boldogok szivében ül.
És mint ahogy egy májusi,
nagylombú fácska a helyén
langyos esőben ácsorog,
úgy álltam ott egy helyben én,
és semmiféle mozdulást
nem kivánt bennem semmi sem,
csak hogy állhassak ott s a nagy
eső hulljon permetesen.