A Fészek nagytermében egy lelkes tudós indiai élményeiről tart előadást vetített képek, gramofón-lemezek s élő emberi hangon énekelt 2000 éves ősi dalok kíséretében. Bizonyítani akarja, hogy ott, Gandhi hazájában húnok és ősmagyarok leszármazottjai laknak. A levetített képekről mintha valóban debreceni csikós típusok tekintenének ránk a fehér turbánok alól. A közönség - nagyobbrészt művészek - ilyen ábrándoknak lelkesen tapsol, szívesen hisz bennök.

Mintha nem volna véletlen, hogy éppen e délutánra beszéltük meg Koszta Józseffel, a kitűnő festőművésszel egy kis intim beszélgetést munka- és életmódjáról, melyet Szentestől négy kilométernyire levő tanyáján folytat. Tizenötholdas kisgazda, a föld felesbe van kiadva.

Koszta József láttára, ahogy eredeti alakja a kávéházban vagy klubban nagyritkán felmerül, - mindig az ötlött eszünkbe, hogy a Góbi-sivatagról jött s éppen csak kedvünkért öltözködött át. Kis ősmagyar, bár erősen mongol vagy kínai arcvonásokkal (ki ennek a megmondhatója?), mégis magyar beszédű, amibe azonban szívesen kever német szavakat. Festése eredeti, színes, egyéni, magyaros. De a művészet magyarságával úgy vagyunk, hogy inkább Koszta műveszetéből vagyunk hajlandók a magyarság kritériumait levonni, valamilyen megállapított ideális magyar festészeti törvények közé beszorítani. Eszünkbe jut Dosztojevszkijnek az a mondata, hogy nemzeti művészet úgy jön létre, hogy valamelyik jó művész őszintén kifejezi magát.

Most hallgassuk egy kicsit Koszta Józsefet, mit beszél munkájáról, életéről:

- Reggel felkelek hatkor, kimegyek, megnézem a teheneket. Aztán bemegyek a műterembe, megnézem, hogy mit csináltam tegnap. Napközben csatangolok, barangolok, kiválasztom a témát, amit meg akarok festeni.

- Az embernek ilyenkor már az idegeiben van a kép, izgatja. Összeszedem a cókmókomat s megyek ki festeni. Nyáron, úgy a délután öt óra körüli hangulatot szeretem, délelőtt kissé "nüchtern" a természet. Dolgozom vagy két óra hosszat odakünn, tovább nem, mert változik a világítás. De néha tízszer is kimegyek ugyanahhoz a témához, odahaza alig korrigálok rajta valamit. Csak a természet előtt szeretem festeni a képet.

- Néha persze kínlódik az ember, mint a kutya, s a tizedik próbálkozás után hirtelen levakarja az egészet, mert érzi, hogy ez nem az, amit szeretne. Akkor aztán fellélegzik, mert az a sok odakent vacak nem dögleszti a színt.

- Az érzések újra frissek s a piktori lendület újra forrong. A kínlódás aztán mégis kifzetődik. A három királyok című képemen, (ami a múzeumban van) tavasztól őszig dolgoztam s nem jutottam semmire. Akkor aztán egy új vásznon 8 nap alatt megfestettem s jó lett.

- Hallom róla, hogy transzponálom képeimen a színeket. Csodálkozom rajta, ha azt mondják, hogy nem olyan a kép, mint ahogy a természetben van. Pedig én csak azt csinálom, ami ott van! Persze, nem szoktam nézni a részleteket, hanem az egészet. Nem egy színt, egy tónust külön, hanem együtt a mellette lévővel. Így aztán az ég néha azért sötétebb, hogy a fehér fal, melyre rásüt a nap, "kiblicceljen". A képen a természet együttes megjelenése legyen.

- Képekre, se régire, se újabbakra, nem gondolok festés közben. Nagyon szeretném utánozni a nagy mestereket, Velazquezt, Goyát vagy akár egy Claude Monet-t, - akiket szeretek, mert ők is őszintén azt csinálták, amit láttak - de nem tudom. Csak a természetet magát: csak hozzá tudok ragaszkodni. És csakis így lesz jó a kép!

- A kispekulált, hideg képeket nem szeretem. A művészet szóljon a lélekhez. Voltam tavaly pár hónapig Párizsban. Sok képet láttam. De ezek az új irányzatok, divatok hamarosan elmúlnak. Lehet, hogy nem értek hozzá. Hiába mondja valaki, hogy beszéljek arabusul, ha nem tudok! Vannak jó nevű piktorok, kik egész életükben hatások alatt dolgoztak, mindig utánoztak. Ez nem ér semmit. Igen, akik a saját nyelvükön beszélnek, egy Rembrandt vagy akár egy Manet!

- A piktor, aki nem a természetben, mélyen a földben gyökeredzik, az nem az igazi. Annak a fantáziája csak nagylábakon jár! A kiagyalt kép sohasem lehet jó. Technikailag tán érdekes - de nincs igazi súlya.

- Mit csinálok, ha nem festek? Kicsit veszekszem a cseléddel. A szénát hozom rendbe, a gyümölcsfáimat ápolom, tisztítom, kefélem őket. Felmászok egy odatámasztott létrán s ettől a kis munkától nagyot lélegzik az ember a friss levegőn.

- Néha bemegyek a városba, a kávéházban elbeszélgetek a fiatalsággal, sok művelt, okos akad ott. Nagyokat sétálok, újságot olvasok.

- Jó künn a falun, a tanyán. Megvan a fizikai és lelki kielégülésem és ami a fő, pingálhat az ember "bis zur Bewustlosigkeit"!