Gyermekkoromban az volt egyedüli vágyam, hogy juhpásztor lehessek, nem éppen a juhok kedvéért, hanem mert mint juhpásztor napestig elnézhetném a fellegek járását, a vidék szépségét és festegethetnék is, hiszen a kutyám eligazítaná a juhok dolgát. De hát nem volt szerencsém, mert a szüleim az elemi után beadtak a reáliskolába, sőt már a II. és III. osztályt jártam, amikor megkezdhettem a sztrájkot, nem akartam tovább tanulni. Nem is tanultam tovább. De a juhpásztorságból nem lett semmi. Sok viszontagság után festőakadémiákba kerültem, Bécsbe, Münchenbe, de ezzel messze, messze estem az én ideálomtól.

Múltak az évek, pingáltam juhok nélkül. A kenyeret külön kellett megkeresni. Most, öregségemre közeledem gyermekkori álmaimhoz: szereztem egy kis tanyát. Mi kell még? A juhok. Mihelyt ezek is meglesznek, kész az isteni állapot. Legeltetni a domb felé járok, ahol a szélmalmok vannak, onnan jönnek a szép fellegek, majd meglátják, akkor mit pingálok, mint juhpásztor!